Várhelyi Éva és a Quartet Escualo koncertje

Időpont:

2017. július 17., 21:00

Helyszín:

Balatonalmádi, Szent Erzsébet Liget

Közreműködnek:

  • Várhelyi Éva
  • Ács Péter
  • Deli Zsolt
  • Kerek István
  • Mayer Albert
  • A Quartett Escualo koncertje.

    forrás:Várhelyi Éva

    A zenekart 2002-ben négy fiatal művész alapította, Quartett Escualo néven. Tagjai a budapesti színházi és komolyzenei élet kiemelkedő muzsikusai. A klasszikus zenén nevelkedett előadók e műfaj mellett otthonosan mozognak a jazz, a klezmer, és a latin zenei stílusok világában is.
    Az együttes műsorán elsősorban Astor Piazzolla művei szerepelnek, saját hangszerelésben. A quartett célja, hogy a világhírű argentín zeneszerző műveit a hazai közönség számára mind szélesebb körben ismertté tegye. Az együttes hangzásának különlegességét a szokatlan hangszer-összeállítás adja, amely rendkívül szuggesztív és dinamikus kifejezőerőt tesz lehetővé. A koncerteken ugyanakkor kortárs zeneszerzők a quartett számára írt művei is rendszeresen szerepelnek, közülük Kerek Gábor “A la barokk” című művét a Magyar Rádió felvételen is rögzítette. A közeljövőben Melis László és Németh Gábor műveivel is bővül a repertoár. A négy művész elsősorban a természetes hangzást kedveli, ezért fellépéseiken kizárólag akusztikus hangszereken játszanak. Előadásmódjukra jellemező a virtuóz hangszeres játék és a magas fokú muzikalitás.

    Várhelyi Éva  (a Magyar Állami Operaház tagja)

     Az együttes tagjai:

    Ács Péter – nagybőgő

    Deli Zsolt – harmonika

    Kerek István – hegedű, brácsa

    Mayer Albert – gitár

    A koncertről készült fotók:

    https://www.facebook.com/pg/Klassz-a-pARTon-835434719826282/photos/?tab=album&album_id=1369231929779889

    Térkép:

    Keresés a programokban

    – hirdetés –

                                               – hirdetés –

    Áttekintő

    2017 július

    hét ked sze csü pén szo vas
    1
    2
    3
    4
    5
    6
    7
    8
    9
    10
    11
    12
    13
    14
    15
    16
    • Kertesi Ingrid, Gulyás Dénes és tanítványaik rendhagyó Varázsfuvola előadása
    17
    • Ewald Rézfúvós Együttes
    • Vigh Andrea, Szabadi Vilmos
    • Quartet Escualo
    18
    • Vékes Erzsébet, Matuz Gergely, Onczay Zoltán, Hutás Gergely
    • Ewald Rézfúvós Együttes gyerekprogramja
    19
    • Radnóti Róza és Ránki Fülöp
    20
    • Zsoldos Bálint és Devich Gergely
    • Keller Quartet és Érdi Tamás
    • Corridor Quartet
    21
    • FareMido Operatársulat
    22
    • Eckhardt Quartet és Érdi Tamás
    23
    24
    25
    26
    27
    28
    • Érdi Tamás és az Óbudai Danubia Zenekar
    29
    • Görög Enikő, Görög Noémi
    30
    • Haydn Barytontrio
    • Lajkó Félix és Balázs János
    31
    • Óbudai Danubia Zenekar, Érdi Tamás