Korhecz Imola és a Cimbora Együttes Gyenesdiáson/2017.

  Interaktív verskoncert fotó: Szlovák Judit A Cimbora Együttes 10 éve alakult, Korhecz Imola vezetésével, évek óta fellépnek a Cimbora Alapítvány programjain. Interaktív verskoncertjeiken a gyerekek együtt énekelnek a zenekarral, felmehetnek a színpadra és síppal, dobbal, csörgőkkel kísérhetik a zenészeket, sőt táncra is  perdülhetnek. A cél, hogy felfedezzék a zenében
Tovább...

Lukácsházi Győző és a Görög Sisters gyermekprogramja/2017.

Érdi Tamás zongoraművész  és  muzsikusbarátai  fontos feladatnak érzik, hogy a gyerekek számára is vonzóvá tegyék a klasszikus zenét, ezért a Klassz a pARTon  fesztiválon gyermekprogramokkal is jelentkeztünk. Tamás életében először egy kuvaiti iskolában találkozott gyerekközönséggel, s akkora volt a siker, hogy a diákok hónapokon át küldtek neki leveleket, rajzokat. Azóta
Tovább...

A FareMido Operatársulat Balatonfüreden/2017.

“Opera pátosz és mikrofon nélkül, kivételes hangokkal, sok humorral.” Hábetler András Ha szereti az operát vagy csak szeretné szeretni, akkor a Faremido Operatársulat koncertjeit ne hagyja ki! A társulat tagjai a Magyar Állami Operaház művészei: Fodor Beatrix, Keszei Bori, Mester Viktória, Boncsér Gergely, Köteles Géza, Hábetler András. Mozart  hallgatása közben
Tovább...

Oláh Vilmos, Szűcs Máté, Görög Enikő, Görög Noémi és az Anima Musicae Kamarazenekar koncertje, vezényelt Medveczky Ádám/2017. Balatonfüred

  Oláh Vilmos szólistaként négy földrészen játszott,  számos fesztivál és zenei főváros mellett olyan különleges helyeken képviselte a magyar kultúrát, mint Kuba, Vietnam, Katar, India, Thaiföld, Libanon, Kína, Tajvan. Vendég professzorként kurzusokat  vezet távoli helyeken. 2005-ben csatlakozott a Liszt-díjas Auer Vonósnégyeshez. 1990-től koncertmesterként tevékenykedett  a Magyar Állami Operaháznál, a Dohnányi Ernő
Tovább...

A Budapest Saxophone Quartet koncertje/2017. Balatonfüred

Kertesi Ingrid énekesnő betegsége sem hátráltatta a quartetet abban, hogy remek darabokkal lepjék meg a balatonfüredi közönséget: átiratokat ugyanúgy hallhattunk, mint szaxofonra írt darabokat, amik igazán hűsítően hatottak az év egyik legmelegebb estéjén, Balatonfüred szívében!    forrás: BSQ Több mint 25 ország, közel 2.000 hangverseny, 9 díj, 8 lemez – ez
Tovább...

Hildegarde Fesneau hegedűművész és a Grazioso Kamarazenekar koncertje, vezényelt, Hamar Zsolt/2017.,Budapest

Hildegarde Fesneau , francia művésznő 19 éves koráig több,mint harminc versenyt nyert meg. Hat éves korában kezdett el hegedülni, majd később a Párizsi Konzervatoriumban folytatta tanulmányait. 2012-ben jelent meg első CD-je, s ugyanebben az évben meghívást kapott Salzburgba, ahol Mozart Első Hegedűversenyét játszotta egy különleges Stradivari hangszeren. 2014-ben a Long-Thibaud-Crespin
Tovább...

A Görög Sisters Keszthelyen/2017.

A Görög zongorakettős megalakulása nem köthető dátumhoz , ugyanis a testvérpár – Noémi és Enikő – amióta zongorázni kezdtek, együtt játszanak. A lányok duója spontán alakult, a zene és az egymás iránt érzett szeretetük eredményeként. Kezdetben a hangsúly nem a szórakoztatáson, hanem a szórakozáson volt. Már az első komolyabb fellépések
Tovább...

A Görög Sisters szólóestje Szigligeten/2017.

  A Görög zongorakettős megalakulása nem köthető dátumhoz , ugyanis a testvérpár – Noémi és Enikő – amióta zongorázni kezdtek, együtt játszanak. A lányok duója spontán alakult, a zene és az egymás iránt érzett szeretetük eredményeként. Kezdetben a hangsúly nem a szórakoztatáson, hanem a szórakozáson volt. Már az első komolyabb
Tovább...

A MOL Új Európa Alapítvány tehetségtámogató program nyerteseinek koncertje Balatonfüreden, vendég Mondok Yvette szoprán/2017.

  Az Új Európa Alapítvány 2006 óta mintegy 3000 sportoló, művészeti vagy tudományos pályára készülő fiatalt támogatott. Az elmúlt években a Cimbora Alapítvány több programján is lehetőséget kaptak az ifjú muzsikus tehetségek a bemutatkozásra, fesztiválunkon is a kezdetektől fogva részt vesznek. Ezen az estén vendégművészként fellépett Mondok Yvette operaénekesnő. Időpont:2017.
Tovább...

Születésnapra-a Sebő Együttes koncertje/2017. Balatonfüred

Sebő70! Közreműködött a Sebő-együttes (Sebő Ferenc, Barvich Iván, Perger László, Soós Réka és Tímár Sára). Műsorukban magyar népzenét és énekelt verseket játszottak, Sebő Ferenc dalait és feldolgozásait. fotó: Perger László 1. A Budapesti Műszaki Egyetem két építész hallgatója, Sebő Ferenc és Halmos Béla éjjel-nappal beadandó rajzokon dolgozik és közben rádiót
Tovább...