Az Ewald Rézfúvós Együttes Balatonalmádiban/2016.

Augusztus 4-én, este 7 órakor nagy-sikerű koncertet adott az Ewald Rézfúvós Együttes Balatonalmádiban, a Wesselényi Strandon. Népszerű klasszikusok átiratait hallhatta a közönség, többek között felhangzottak Glinka, Handel, Ewald, Borodin, Verdi, Bizet, Liszt és Gershwin művek. A 2016-os évben a fő támogatónk: MVM-Magyar Villamos Művek Zrt. volt. Fotó: Podhorányi Zsolt
Tovább...

A Corridor Quartet koncertje/2016. Balatonfüred

Augusztus 3-án, szerdán este 8 órakor a Corridor Quartetet hallhatta a kedves közönség. A fagott együttes tagjai: Lakatos György, Tóth Sára Rebeka, Beleznai Anna és Duffek Mihály. A balatonfüredi Gyógy térre többek között olyan zeneszerzők műveit hozták el, mint Bach, Stravinsky, Piazzola vagy John Bennet, de “házi zeneszerzőjük”, Duffek Mihály
Tovább...

Görög sisters a Csigó Malomban, Gyulakeszin/2016.

2016. augusztus 3-a, Gyulakeszi, Csigó Malom Stílus Galéria Akik Gyulakeszin elhaladnak a Csigó Malom mellett, nem is gondolják, hogy az épület milyen kastélyszerű belsőt rejt – azt pedig pláne kevesen tapasztalhatják meg, milyen egy nyáresti koncert a felső emeletén található kék szalonban. Ez utóbbit élhette meg az, aki harmadikán este
Tovább...

Accord Quartet koncertje, Balatonfüred/2016.

Az Accord Quartet tagjai: Mező Péter, Veér Csongor, Ölveti Mátyás és Ludmány Dénes. A fiúk magyarországi koncertjeik mellett Európa szinte összes országában felléptek. A füredi közönség Mozart Dissonance quartet című művét és Kodály 2. vonósnégyesét hallhatta a Quartet előadásában. 2016-ban koncertjeink fő támogatója az MVM-Magyar Villamos Művek Zrt. volt. Fotók:Oláh
Tovább...

A MOL Tehetségtámogató Program nyerteseinek koncertje Balatonfüreden/2016.

Augusztus elsején, hétfőn, este 8 órakor a balatonfüredi Gyógy téren a MOL Tehetségtámogató Program nyerteseinek kamarakoncertjét hallhatta a közönség. A fiatal tehetségek bemutatkozó műsorát többek között olyan zeneszerzők darabjai alkották, mint Ibert, Haydn Beethoven, Stravinsky, Bozza vagy Hubay Jenő. Az estét Fazekas Ábel klarinét improvizációja nyitotta. A műsort Radnóti Róza
Tovább...

Radnóti Róza és Ránki Fülöp zongoraművészek négykezese Szigligeten/2016.

Már tavaly is a szigligeti alkotóház volt az egyik kedvenc helyszínünk, hiszen egy festői vár tövében egy szépen felújított kastélyban az ott pihenő művészeknek és az arra járó érdeklődőknek egyaránt remek élményt nyújtanak zongorakoncertjeink. Ebben az esetben Radnóti Róza, a MOL Tehetségtámogató Program nyertese négykezesezett Ránki Fülöp zongoraművésszel. Műsorukra tűzték
Tovább...