A Kodály Quartet és Farkas Gábor zongoraművész koncertje

2018. augusztus 2.

Kodály Vonósnégyes

Magyarország olyan legendás tanárok és zenészek révén „kamarazenei nagyhatalom”, mint Weiner Leó és Kurtág György. A Zeneakadémián alakult 1966-ban a Kodály Vonósnégyes is, akik 1972 óta viselik a korszakalkotó zeneszerző nevét. Jelenlegi tagjai Falvay Attila, Bangó Ferenc, Fejérvári János és Éder György. Felvételeikkel és koncertjeikkel egyaránt meghódították a világot: turnéztak Kínában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Japánban és Észak-Amerikában, közben a vonósnégyes-repertoár javát rögzítették lemezen.

„Ez az egyik legjobb dolog a világon – mondta a kamarazenélésről Falvay. – Leül négy különböző alkatú, gondolkodású muzsikus, és a beszélgetésükből létrejön egy olyan elegy, amely egységes egészként szólal meg, miközben mindegyikük megőrzi a saját egyéniségét.”

Farkas Gábor

Ötévesen már az ózdi zeneiskolába járt, 2005-ben diplomázott a Zeneakadémián többszörös versenygyőztesként.

A Liszt- és Gundel-díjas művészt a romantikus zongorarepertoár kiváló játékosaként ismerjük, akit a zeneművek interpretációjánál a lehető legteljesebb megértés motivál. Lemezei rendre rangos elismerésekre találnak, és miközben nagyon szeret felvételeket készíteni, úgy véli a hangversenyek megismételhetetlen pillanatok által válnak örök élménnyé.

Tanári munkájából tanul is, folyamatos megújulása pedig zenei éleslátásának garanciája.

Kiválóságára külföldön is felfigyeltek, tavaly elnyerte az egyik legnagyobb zongoragyártó cég, a Steinway támogatását, és vendégprofesszor lett Tokióban. Meggyőződése, hogy hangszere mindenre képes, akár énekelhet is.

Műsor:

A. Dvorak: Á-dúr zongoraötös Nr.2. Op.81

Dohnányi: c-moll zongoraötös Op.1

fotó:Érdi-Harmos Réka

Keresés a programokban

– hirdetés –

– hirdetés –
X