„SZÓL A Szív…” Alapítvány/30

Időpont:

2018. szeptember 18., 19:30

Helyszín:

Budapest, Zeneakadémia, Nagyterem

Közreműködnek:

  • Érdi Tamás
  • Omer Bouchez
  • Elise Liu
  • Yung-Hsin Chang
  • Anthony Kondo
  • fotó:Érdi-Harmos Réka

    Három évtizedes múltra visszatekinteni nehéz, felsorolhatatlanok az emlékek, fontos és érdekes eseménysorozat, és főleg segítőkész emberek névsora kívánkozik a múltidézésbe. Érdi Tamás zongoraművész, a Vakok Iskolájának egykori tanulója, majd később a „Szól a szív …” Alapítvány egyik megálmodója, már tizenévesen együtt muzsikált barátaival sorstársaiért. Koncerteztek hazai városokban, jártak Bécsben, Erdélyben, Párizsban, sőt meghívást kaptak néhány amerikai városba is. Még az ENSZ-palotában is játszottak. Támogatásuk nagyban hozzájárult, hogy felépülhetett az iskola uszodája, ami azóta is örömforrás az intézet gyerekeinek.

     

     

    fotó/forrás:Quatuor Hermes

    Francia muzsikus barátaival az évforduló alkalmával azokhoz a segítőkész emberekhez SZÓL A SZÍV, akik évtizedek óta a legtöbbet tették a gyerekekért, és akik a mai napig életben tartják és működtetik az Alapítványt.
    Műsor:
    Beethoven:17. (d-moll) zongoraszonáta, op. 31/2 („Vihar”)
    Brahms:Három intermezzo, op. 117
    Kodály:Marosszéki táncok
    SZÜNET
    Schumann:Esz-dúr zongoraötös, op. 44

    Közreműködők:
    Érdi Tamás (zongora) Quatuor Hermès: Omer Bouchez, Elise Liu (hegedű), Yung-Hsin Chang (brácsa), Anthony Kondo (cselló)

    Rendezők: „Szól a szív…” Alapítvány

    Cimbora Alapítvány/Klassz a pARTon Fesztivál

     

    A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

    Jegyvásárlás:

    https://www.jegy.hu/program/szol-a-sziv-alapitvany-30-92661/441297

     

    Térkép:

    Keresés a programokban

    – hirdetés –

                                               – hirdetés –
    X