Tánckoncert a Lanner Kvartettel

A Lanner Kvartett tagjainak határozott küldetése van: azzal a céllal alapítottak együttest 2012 nyarán, hogy felelevenítsék a házi muzsikálás mára gyakran elveszettnek hitt hagyományát. Az elmúlt évek sikerei azt bizonyítják, hogy a közönségben hatalmas igény van erre a műfajra, a közvetlen hangú, karnyújtásnyira lévő kamarazenére. A Lanner Kvartett ugyanis nemcsak
Tovább...

Jávorkai Sándor és Jávorkai Ádám (Ausztria) koncertje műsorvezető: Bolla Milán

„Két kivételes tehetség briliáns technikával és kifinomult előadói érzékkel.” Így jellemzi a kritika a nemzetközi hírű testvérpárt, Jávorkai Sándor hegedűművészt és Jávorkai Ádám csellóművészt. A győri születésű muzsikusok rendszeresen lépnek duóként színpadra, kiemelkedő kamarajátékuk elismeréseként 2009-ben közösen vehették át „Az év művésze” kitüntetést a Jeunesse Musicale és a Bank Austria
Tovább...

A gyermek Mozart Tóth-Vajna Zsombor és Tóth-Vajna Gergely csembalóművészek régizene koncertje

„A művész olyan, mint egy tolmács” – vallja Tóth-Vajna Zsombor, aki abban hisz, hogy a zene végső célja sem más, mint „valamit közölni, elmondani egy olyan univerzális nyelven, amit bárki megérthet”. A Tóth-Vajna ikrek nemcsak megjelenésükben hasonlítanak egymásra, hanem érdeklődésük is közös. Mindketten orvosi egyetemet végeztek, mellette pedig magas színvonalon
Tovább...

Mendelssohn Kamarazenekar és Onczay Zoltán csellóművész koncertje

  „Teltség és tűz, játékosság és fantasztikus dinamika” – ezekkel a szavakkal jellemzi a kritika a gazdag zenei múltú Mendelssohn Kamarazenekar játékát. Az együttes, mely 1985-ben alakult Veszprémben a Bartók–Pásztory-díjas hegedűművész, Kováts Péter irányításával, a barokk zenétől a klasszikán át a 20. századig műsoron tartja a zenetörténet fontosabb műveit. Bár
Tovább...

Operagála

„Az emberi szív mélyére világosságot deríteni, ez a zene hivatása.” Tötös Roland operaénekes ars poeticája ez a Schumann-nak tulajdonított idézet, mely egyben mottója is lehetne a Gulyás Dénes vezette Operagálának. A koncerten Harazdy Miklós kíséretével Tatai Nóra, Tötös Roland és Szűcs Attila előadásában az operairodalom legmeghatározóbb szerzőinek zenéi szólaltak meg,
Tovább...

Szent Efrém Férfikar – Wings/Keszthely

„Úgy gondoljuk, hogy sem a klasszikusokat sem a moderneket nem érteni kell. Bőven elég hallgatni – és élvezni!” Ebben hisz a Szent Efrém Férfikar, amelynek feltett célja, hogy megcáfolja azt a tévhitet, amely a klasszikus zenét elavult jelenségnek, a többség számára érhetetlen és élvezhetetlen művészetnek tartja. Akár mély tónusú ortodox
Tovább...

Szabó Ildikó és Szabó Péter csellóművészek koncertje, közreműködik a Sinfonietta Pannonica Ensemble

  „Csupa megszállott zenész alkotja a csapatot” – fogalmazott Szabó Péter a Sinfonietta Pannonica kamarazenekarról, melynek 2010-es alapítása óta karmestere és művészeti vezetője. A különleges zenei műhelyként funkcionáló együttesben Magyarország vezető szimfonikus zenekarainak szólistái és a legkiválóbb fiatal muzsikusok játszanak együtt folyamatosan megújulva, mégis mindig követve a nagy elődök értékteremtő
Tovább...

Central European String Quartet – Debussy és Dvořák vonósnégyesei 1893-ból

A Central European String Quartet feltűnően egységes játékában négy kiváló zenész virtuozitása, a legnevesebb hazai és külföldi színpadokon szerzett zenekari, kamarazenészi és szólista tapasztalata adódik össze. Miranda Liu még nem volt húszéves, amikor a Concerto Budapest kinevezte koncertmesterének; Soós Mátét tizenhárom évesen vették fel a Zeneakadémia Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe, és
Tovább...

Anneke Boeke és az Ensemble Cantilene koncertje

Korhű hangzás, mégis eleven, új élmények – ezt nyújtja a korabeli hangszereken játszó barokk együttes, az Ensemble Cantilene. A formáció tagjai a Budapesti Fesztiválzenekar barokk együttesében is játszó kiváló muzsikusok, akik a világhírű holland furulyaművész, Anneke Boeke vezetésével mutatják meg koncertről koncertre a barokk zene szenvedélyességét, kimeríthetetlen gazdagságát és színeit.
Tovább...

Balog József és Érdi Tamás zongoraművészek koncertje Balatonalmádiban

Érdi Tamás és Balog József koncertje különleges találkozása a két zongorista sok szempontból különböző, alapvető értékeiben mégis mélyen rokon művészetének. „A legfontosabbnak azt tartom, hogy az ember megtanuljon azoknak a szerzőknek, azoknak a stílusoknak a nyelvén, amelyeket játszik” – vallja Balog József, akit átható zeneisége, végtelen alázata, briliáns technikája és
Tovább...